
--19
Egy 3+1-es Kábelgyári dobozban
Az 1930-as évek is sok újdonságot, érdekességet hozott a
rádiótechnika terén. Egy a sok közül a Kábelgyár amatőröknek
szánt készülékháza, melynek eredeti korabeli ismertetését is itt
olvashatjuk, a Rádióélet közölte 80 évvel ezelőtt. A cikk bőven
ecseteli előnyeit, szépségét, ami ugyan túlzás, de tény, a
készüléképítő, építgető amatőröknek jó szolgálatot tett akkor.
Valóban praktikus, könnyen szétszedhető, variálható, a
hosszanti lapokat kicserélve, bővíthető vagy csökkenthető a
mérete. Valószínű rá is kaptak az amatőrök, én több amatőr
készülékkel is találkoztam, mely ilyen KRT dobozba került. Véleményem szerint kisebb cégek is használhatták, az
eddig általam látott példányok között van, amelyik igen korrekt munka inkább látszik valami kisipari példánynak. Az
1930-as év körüli időszakban sok olyan kis cég működött, melyekről csak hébe-hóba találunk információt, néhány
reklámját a lapunkban is láthatunk. Visszatérve a KRT dobozhoz egy 3+1-es készüléket mutatnék be csak röviden,
illetve egy teljesen üres dobozt, melyet „elfelejtettek” beépíteni. Az üres dobozt darabokra szedve is megfigyelhetjük.
A leglényegesebb alkatrésza4dbbakelitoszlop, KRT számuk 6178. Alul-felül menetes furatba csavarokkal
rögzíthető a fenéklap és a tetőlap. Belül egy fülre rögzíthető a szerelőlap. Az oldalakat pedig a hasítékokba lehet
felülről betolni, ezeket nem lehet csavarral rögzíteni, de nem is kell.
A képeken látható 3+1-es korrekt munka, működőképes, minimális javítást, és alapos tisztítást kért, mindössze három
anódkori ellenállást kellett benne cserélni. Nincsenek benne plussz furatok, ahogy elkészítették úgy maradt az
utókorra. Lehet, hogy gyári darab, de lehet, hogy egy ügyes amatőr készülék. A kapcsolás egy nagyfrekvenciás
előerősítőt, audiont, végfokozatot és egyenirányító fokozatot tartalmaz. Természetesen hálózati készülék, a 30-as
évek elején már főleg hálózati készülékeket építettek az amatőrök is, és a gyárak is. A készülék nyilván a 30-as évek
legelején készülhetett, a KRT doboz megjelenésekor, ezt a felhasznált alkatrészek is alátámasztják. A hálózati
készülékek építéséhez szükséges alkatrészek, trafók, szűrőblokkok egyenirányító csövek már rendelkezésre álltak az
amatőrök részére is. Ekkor még használták a külső mikrodiált, de egy-két év múlva már a belső mikrodiál volt az
általános, a külső mikrodiál akkorra már divatjamúlt lett. Ennél az alkatrésznél az 1930-31-es év éles határvonalat
jelent. A kor meghatározásához másik lényeges alkatrész a két nagyméretű régi kivitelű légmagos rezgőköri tekercs.
Szép zöld pamuthuzallal vajszínű szigetelőanyagon gyári darabok, Electral címkével ellátva. A tekercsek az ekkor
már a 820 méteren működő BP. II. vételére is lettek elkészítve. Így a készülék két hullámsávot fog, a középhullámot és
a hosszúhullám egy részét kb. 750 métertől. Alulra került még egy kisebb zöld pamutos tekercs még, ez
hullámcsapdaként funkcionál a BP. I.-re. A huzalozás fekete műanyag-pamutszigetelésű kötőhuzal, az egész
huzalozás a bakelitsasszi alá került. A blokktömb BJB jelű Belgráder féle blokk. A hálózati trafó is Elektral
emblémával van ellátva. A forgók „természetesen” TRT Y forgók. A hullámcsapda forgója és visszacsatoló forgó
nikkelezett Togo feliratú bakelitforgók. A nidertrafó Sensit feliratú nagyméretű fekvő típus. A csőfoglalatok közül kettő
még régi fajta Bretwood típus, kettő már alsó kivezetéses kisméretű fajta. A készülék Vatea csövekkel lett felszerelve a
restaurálás után, HV4100, UV4100, TV425, RE 425, ezekkel a csövekkel a készülék szépen működik. Rajzot nem
közlök, teljesen 3+1-es alapkapcsolás, a készüléket a KRT doboz bemutatása céljából mutatom be. A májusi börzén
megtekinthető lesz.
Kóger László
Commenti su questo manuale