
13
amerikait választotta. Ezzel párhuzamosan Párizs hozzálátott „Európa az európaiaké"
víziójának megvalósításához. Ennek keretein belül közeledett Moszkvához. Deklarált
célja a tömbpolitika és a .jaltai rendszer" meghaladása volt, bár eddigi ismereteink
alapján nem világos, hogy a De Gaulle-i rendszerben a kelet-európai országoknak
milyen státusuk lett volna. Az világos, hogy nem volt cél a kommunista rendszerek
felszámolása, de a Szovjetunió privilegizált kelet-európai helyzetének felszámolása
sem. Franciaország igyekezett bővíteni kelet-európai kapcsolatait gazdasági, politikai
és kulturális téren egyaránt. Két ország kapott megkülönböztetett figyelmet: Lengyel-
ország és Románia. Ebben vélhetően szerepet játszottak a történelmi tényezők, vagyis
a két világháború közötti korszak öröksége, Lengyelország földrajzi elhelyezkedése
Németország és a Szovjetunió között, és - mint ez De Gaulle 1966-os varsói látogatá-
sán hangsúlyt is kapott - a Németországgal kapcsolatos közös történelmi tapasztala-
tok. Szerepet játszott még a két ország frankofón beállítottsága, ami a románok eseté-
ben még nyelvi rokonsággal is párosult, valamint Bukarest különutas vagy annak tet-
sző külpolitikája - francia jobboldali körökben Nicolae Ceau?escut a „Kelet De
Gaulle-jaként" tartották számon. Párizs lengyelbarát külpolitikáját befolyásolhatta még
a mintegy négyszázezer fős franciaországi lengyel emigráció.
Egy-egy szatellitország megítélésében nem játszott szerepet a belpolitikai
helyzet, de a politikai berendezkedés sem (Kecskés). Erre már csak azért sem volt
lehetőség, mivel 1966-ban De Gaulle látványos látogatást tett Moszkvában (bár hangot
adott a szovjet politikai vetetéssel való nézeteltéréseinek), és ezt követően nagy gyako-
risággal történtek kormányfői látogatások. Különösebb materiális - gazdasági vagy
biztonságpolitikai - érdeke a franciáknak sehol sem volt Kelet-Európában. Ezt tükrözi,
hogy a gyakori miniszteri vagy még magasabb szintű látogatásoknak csak ritkán volt
kézzelfogható eredménye. Párizs érdeklődése szimbolikus volt, az önálló, blokkoktól
független politizálás látszatát keltette, illetve a tömbpolitikától való eltávolodás De
Gaulle-i politikájának üzenetét hordozta. De Gaulle keleti politikájában némi törést
jelentett a csehszlovákiai szovjet intervenció (1968), bár a francia-csehszlovák kap-
csolatok gyorsan normalizálódtak, és felértékelődött a francia külpolitikában a szovjet
tömbből 1948-ban kivált Jugoszlávia (Kecskés). Ezt követően tehát a keleti tömb or-
szágai közül a Szovjetuniót Lengyelország, Románia, illetve Jugoszlávia követte fon-
tossági sorrendben. A hetvenes években, akárcsak a korábbi évtized során, Románia
önállónak ható külpolitikáját méltányolták Párizsban, ahol egyébként egy sor világpo-
litikai kérdésben Moszkva álláspontját támogatták. Francia részről Ceau§escu román
pártvezér párizsi látogatásakor azt hangoztatták, hogy a két ország számos nemzetközi
kérdésben hasonló álláspontot foglal el. Jacques Chirac miniszterelnök 1975-ös buka-
resti látogatása Románia függetlenségi törekvéseit volt hivatott támogatni. Magyaror-
szág ebben az időszakban a tömbön belül is hátulra került a francia külpolitika fontos-
sági sorrendjében, melyet az akkori magyar külpolitika a két világháború közötti kor-
szak hagyatékának tulajdonított. Ugyanakkor Kádár 1978-as és Lázár György 1979-es
párizsi vizitje arra utalt, hogy a magyar belpolitikai változások miatt a magyar szerep
lassan felértékelődik a francia külpolitikában. Ez egyben arra is rámutatott, hogy egy
addig elhanyagolt szempont, a belpolitikai helyzet, illetve stabilitás szerepe felértéke-
lődött. Moszkva után az első számú partner mégis Varsó maradt, amit az is jelzett,
hogy ide vezetett Giscard d'Estaing elnök első kelet-közép-európai útja. Franciaország
ugyanakkor nem kívánta megváltoztatni a fennálló helyzetet: egy 1977-ben kiadott
lengyel-francia közös közlemény a szuverenitás és az egymás belügyeibe való be nem
Commenti su questo manuale