
67
A rekonstrukciós program szempontjából talán legjelentősebb esemény 1925
nyarán az Allyn Young és Maurice Frěre által készített átfogó jelentés volt az ország
helyzetéről. A munka a pénzügyi és gazdasági élet minden területére kiterjedt, és alap-
vetően kedvező képet mutatott a magyarországi helyzetről. Noha sok új információt
nem tartalmazott a részletes beszámoló, mégis fontos irat volt, mert igazolta Smith és
mások eddigi észrevételeit. A későbbi események tükrében érdemes azt a részt ki-
emelni a jelentésből, ami a kölcsönfelvételekről szól: ,,A veszély nem a kölcsönfelvé-
telben, hanem a túlzott kölcsönfelvételben rejlik, vagy a nem produktív célokra felvett
kölcsönökben... Az igazi veszély olyan kölcsön felvételéből származhat, amit nem
azért tesznek, hogy üzleti hasznot arassanak le belőle, hanem hogy »a helyzetet javít-
sák«."
88
Mivel a jelentés egésze pozitív kicsengésű volt, az előbb említett rész nem
kapott kellő figyelmet.
Az őszi népszövetségi ülésszakon Smith kijelentette, „minden ok megvan ar-
ra, hogy úgy higgyük, a magyar állam állandó egyensúlya fenn lesz tartva".
89
Mint
ahogy három nappal később a Pénzügyi Bizottságnak is előadta, az előző év remek
eredménye elsősorban a bevételi oldal drámai, a tervezettnél 40-50%-kal is nagyobb
növekedésének volt köszönhető, ami a korona stabilizációjának volt az egyenes követ-
kezménye, függetlenül a 10%-os kiadásnövekedéstől.
90
A mezőgazdaság a háború óta
eltelt évek legsikeresebb aratásán volt túl, a gazdasági élet lassú, de megbízható fejlő-
dést mutatott, és az előrejelzések az 1925/26-os pénzügyi évre is egyensúlyban lévő
költségvetést prognosztizáltak. Smith újfent hangsúlyozta a magyar kormány közre-
működését. Itthon természetesen nagy örömmel vették a főbiztos genfi szereplését,
különösen azt a részt, amikor cáfolta a kisantant küldöttének azt a kijelentését, hogy
titkos tételek lennének a költségvetésben.
91
Az őszi folytatás is sikeres volt, aminek
legjelentősebb pillanata a Nemzeti Bank azon döntése volt, hogy leszállította az alap-
kamatot 7%-ra.
Késő ősszel Smith ismét hazautazott az USA-ba. Megérkezését szinte előké-
szítette a korábbi magyar pénzügyminiszter, Graz Gusztáv előadása a Politikai Tudo-
mányok Akadémiáján, ahol dicsérte Smitht és Magyarországon végzett munkáját.
92
November 6-i megérkezése után rivaldafénybe került, aminek nem nagyon örült. Ami-
kor egy lap azt kérdezte tőle, milyen érzés „az összes magyar pénzügyi cárjának" len-
ni, a következőt válaszolta: „Noha kétségtelenül nagy hatalmam van, de nem látok
lehetőséget ennek használatára. Egész munkámat a magyar kollégákkal együttműköd-
ve végzem, és még sosem volt véleménykülönbségünk."
93
Ez jellemző volt Smithre.
Szűkszavúan és szerényen megtett mindent, hogy a legjobb fényben tüntesse fel Ma-
gyarországot. Miután átvészelte az interjúk első hullámát, megpróbált észrevétlen ma-
radni és maradék idejét pihenéssel tölteni. Ez azért is volt lehetséges, mert Magyaror-
szágon minden rendben zajlott távolléte alatt. A legjelentősebb esemény a Nemzetgyű-
lés azon határozata volt, hogy 1927. január l-jétől bevezetik a pengőt, ami majd a ko-
ronát váltja fel, és aranyalapú fizetőeszköz lesz. Bostoni tartózkodása miatt nem tudott
részt venni a Népszövetség soros közgyűlésén sem, ahol helyettese, Royall Tyler kép-
viselte. Itt a legfontosabb döntés az volt, hogy Magyarország megkapott 50 milliót a
fel nem használt kölcsönösszegből produktív célokra.
94
Az 1926-os év úgy kezdődött
meg, hogy minden arra mutatott, hogy a nyáron az előzetes terveknek megfelelően be
lehet fejezni a szanálási munkát, és a főbiztos munkája is véget ér.
Jeremiah Smith, Jr. kipihenve és ismét energiával teli érkezett vissza a konti-
nensre, ahol egy rövid londoni és genfi kitérő után ismét Budapesten volt. A magyar
napilapok jelentős eseményként kezelték a főbiztos visszatérését, és még fénykép is
Commenti su questo manuale