Philips AZ1412 Manuale Utente Pagina 169

  • Scaricare
  • Aggiungi ai miei manuali
  • Stampa
  • Pagina
    / 184
  • Indice
  • SEGNALIBRI
  • Valutato. / 5. Basato su recensioni clienti
Vedere la pagina 168
79
akik politikai alapon álltak ellen a náciknak/fasisztáknak, s ezért fogták el és ölték meg őket. Ezzel szemben
a holokauszt áldozatai faji alapon, „csak mert" zsidók voltak, eleve „bűnösök" voltak az Endlösung
végrehajtói szemében. Természetesen az „átjárás" nem zárható ki at csoport között, de nem lehet néhány
példából általánosítani. Hasonlóan fontos hangsúlyozni, hogy a Vörös Hadsereg által megszállt közép-kelet-
európai országok politikáját 1948 után alapvetően a Moszkvához való igazodás határozta meg. így a
szovjet-izraeli viszony, illetve az 1950-es évek elején a Szovjetunióban tervezett anticionista per nem is oly
burkolt antiszemitizmusa döntően befolyásolta nemcsak a Szovjetunióban, hanem Magyarországon is a
holokauszt kutatását.r Sztálin halála, illetve 1956 után némileg enyhült a téma elzártsága, de az 1967-es
háború, illetve annak következményei megint csak hátráltatták a holokausztkutatás kibontakozását
Magyarországon, és tegyük hozzá: egész Közép-Kelet-Európában.
A könyv második része maga „a" címben jelzett bibliográfia. Ha az olvasó, vagy talán helyesebb
kifejezés: a kutató tudós, diák, érdeklődő végigfut a tartalomjegyzéken, hamar átlátja a kötet logikáját. A
szerkesztők alapvetően témakörönként, néhány esetben műfaj szerint csoportosították a megjelent
munkákat. Az egyes témakörök gyakorlatilag a magyar zsidóság első világháború utáni történetének, illetve
a magyar holokauszt történéseinek főbb címszavai is lehetnének. Ugyanakkor összegyűjtötték a mai napig
vitákat kiváltó eseményeket, illetve személyeket feldolgozó munkákat is, így a különböző keresztény
felekezetekre, illetve a zsidó hitközségre vagy a Kasztner Rezsőre vonatkozó legújabb szakirodalmat.
Örömteli, hogy számos munka foglalkozik a zsidómentéssel, az ún. önmentéssel, illetve a diplomáciai
testületek, valamint a Nemzetközi Vöröskereszt és a Svéd Vöröskereszt embermentö tevékenységével.
A recenzens azonban itt hadd utaljon a bibliográfia egyik újdonságára, s időzzön ezenr
mondat erejéig! A szerkesztők modern felfogását mutatja, hogy nem csak a klasszikus értelemben vett
szakirodalmat vették lajstromba. Összegyűjtötték az oktatásban használható, vagyis a kifejezetten diákok
számára készült könyveket. Ez a téma iránt érdeklődő tanároknak ad komoly segítséget, hogy mely könyvek
segítségével tudjákg inkább megértetni a tanítványokkal a holokauszt lényegét. Hasonló hasznos
újdonság volt a témába vágó, elsősorban dokumentumfilmek összegyűjtése. Ez - megítélésem szerint -
újfent elsősorban a pedagógusoknak nyújt(hat) segítséget oktatómunkájukban. Felmerül az olvasóban a
kérdés, talán érdemes lenne a témába vágó játékfilmekről is összeállítani egy részletes listát. A modern
időket jelzi, hogy a világban - és így Magyarországon is - számos holokausztmúzeum nyílt. Az ezekkel
foglalkozó írások, illetve ezek kiadványainak összegyűjtése is megtörtént, különös tekintettel a budapesti
Holokauszt Emlékközpontra. Végül, de sajnos ki kell emelnünk, hogy a holokauszttagadás miatt kialakult
polémiát sem lehetett kihagyni a bibliográfiából: arra is külön fejezetet volt kénytelen szánni a
szerkesztőpáros. A kötet végén található név- és helységnévmutató segíti a kötetben való keresgélést.
Talán magából az ismertetésből is kiderült, hogy a kötetet mindenki nagy haszonnal tudja
forgatni, aki a magyar, illetve a magyarországi holokauszt iránt érdeklődik. A recenzens csak bízni tud
abban, hogy ezt minél többen megteszik.
Kovács Tamás
„KELET-EURÓPA" ÉS A „BALKÁN", 1000-1800
INTELLEKTUÁLIS TÖRTÉNETI KONSTRUKCIÓK VAGY VALÓS TÖRTÉNETI RÉGIÓK?
SZERK.: SASHALMI ENDRE
Pécs, Pécsi Tudományegyetem Kelet-Európa és a Balkán Története és Kultúrája Kutatási Központ,
2007. 446 p.
A Pécsi Tudományegyetem Kelet-Európa és a Balkán Története és Kultúrája Kutatási Központ
munkacsoportjának 2007-ben megjelent kiadványa a Baltikumtól a Balkánig nyúló köztes-európai régió és
Kelet-Európa (Oroszország, Ukrajna) egyedülállóan széles (politika)történeti áttekintését nyújtja az e
térségben megjelenő államok megalakulásától kezdve a 18. század végéig terjedő időszakban. A kötet
szerzői, Font Márta, Bagi Dániel, Polgár Tamás, Oborni Teréz, Sashalmi Endre, Varga Beáta, Bebesi
György, Szeberkényi Gábor, Barbarics-Hermanik Zsuzsanna egyes országok, államalakulatok
(Lengyelország, Csehország, Magyarország, „Kijevi Rusz", Moszkvai Oroszország, Oszmán Birodalom),
illetve régiók (Balkán) mentén mutatják be a térség történetét, mindegyik államhoz, illetve régióhoz
ugyanazokat a kronológiai kereteket és értelmezési szempontokat társítva (az adott időintervallum jellemzői,
a kormányzat jellege, kormányzati infrastruktúra). Ez a szerkesztői koncepció kézikönyv jelleget ad a
munkának, s lehetővé teszi az olvasó számára, hogy térben és/vagy időben szelektálva figyelemmel kövesse
a térség történelmét.
A címben felvetett kérdésre, nevezetesen, vajon egységes egésznek lehet-e tekinteni ezt a
hatalmas, Köztes-Európát és Kelet-Európát is magában foglaló régiót - és ha igen, akkor mennyire a
könyv szerkezete, felépítése önmagában mintha igenlő választ adna. Nemcsak azért, mert a könyv tematikus
Vedere la pagina 168
1 2 ... 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 ... 183 184

Commenti su questo manuale

Nessun commento