
Körmendi Tamás • A magyarság ábrázolása a nyugat-európai elbeszélõ forrásokban… 35
Liudprand pedig abajor területek ellen 900-ban vezetett kalandozó hadjárat
leírásába fűzi bele, hogy amagyarok „ittak alegyilkoltak véréből”.
29
Azössze-
hasonlító lológia eredményeinek köszönhetően ma már többé-kevésbé tisztán
látunk azzal kapcsolatban, hogy miképpen vetülhetett őseinkre az emberevés
gyanúja. Akérdésről talán azért sem haszontalan röviden szót ejtenünk, mert az
ezzel foglalkozó egyetlen tanulmány szerzője, Eckhardt Sándor két helyen sajná-
latos módon félreértette forrásainkat.
Először is Eckhardt szintén két kútfőben vélte felfedezni „amagyar kan-
nibálizmus meséjét” – csakhogy nála Regino mellett nem Liudprand műve
szerepelt, hanem amagyar Anonymusé.
30
Anévtelen jegyzőnél valóban meg-
találjuk az Eckhardt által idézett részletet, amely szerint „az említett nép […]
oly kegyetlenné vált, amint erről néhány történetíró szól, hogy hirtelen harag-
jukban emberhúst ettek és emberek vérét itták”,
31
ám ez amegjegyzés ott nem
amagyarokra vonatkozik, hanem aszkítákra.
32
Eckhardt továbbá úgy vélte,
hogy aszkíták kannibalizmusának motívuma már a3. századi római történet-
írónál, Iustinusnál is felbukkant – sőt, ezzel kapcsolatban aRegino krónikájá-
nak első kritikai kiadását gondozó jeles német forráskutató, Georg Heinrich
Pertz tekintélyére hivatkozott. Pertz azonban egyetlen szóval sem állította, hogy
Regino amagyarok emberevéséről szóló részletet Iustinusnak aszkítákról szóló
leírásából vette volna át; sőt, ha gyelmesebben megnézzük az általa szerkesz-
tett kommentárt, abból az derül ki, hogy két terjedelmesebb Iustinus-parafrázis
között éppen az anéhány mondat nem vezethető le arómai szerző munkájából,
amely aminket érdeklő részletet tartalmazza.
33
Mindez azért különösen érdekes,
mert ekét, viszonylag komoly tévedése ellenére Eckhardt mégis csak maradandó
eredményre jutott azzal kapcsolatban, hogy honnan vehette Regino amagyarok
vadállati kegyetlenségét jól illusztráló tételét. Eckhardt mutatott rá ugyanis arra,
hogy Sevillai Izidornak a7. század elején keletkezett, Etymologiae című munkája
szerint aSzkítiát lakó népek közül „némelyek földet művelnek, némelyek – ször-
nyűségesek és ádázak lévén – emberhússal és emberek vérével élnek.”
34
Azutolsó
egyházatyaként tisztelt Izidor elegfontosabb műve aligha lehetett ismeretlen
29
MGH Script. rer. Germ. XLI. 37; HKÍF 214 (Sebők Ferenc ford.).
30
Eckhardt 1930: 89–90.
31
SRH I.36.
32
Viszonylag könnyen megfejthető az is, hogy Anonymus mi alapján jutott ennek az adatnak
abirtokába. AGesta Ungarorumban ugyanis közvetlenül az idézett részletet megelőzően és azt
követően is olyan passzusok szerepelnek, amelyek feltűnő (és már afentebb idézett kritikai
kiadás apparátusának készítője, Pais Dezső által is szóvá tett) párhuzamot mutatnak Regino
krónikájának fentebb általunk is idézett feljegyzéseivel amagyarok első felbukkanásáról. Alig-
hanem aprümi apát krónikájából való tehát aszkíták emberevő természetének tétele is. ARegi-
nónál amagyarokkal kapcsolatban említett motívumot azonban Anonymus aszkítákra ruházta,
sezzel – tudatosan vagy sem – tulajdonképp visszajutott ahhoz aSevillai Izidornál (Isidorus
Hispalensis: Etymologiae XIV, 3, 32; kiadva PLLXXXII. 523) megőrződött, kora középkori
felfogáshoz, amely eredetileg is az ókor legendás lovasainak juttatta ezt akétes dicsőséget.
33
MGH SSI. 600.
34
PLLXXXII. 523 (Isidorus Hispalensis: Etymologiae XIV, 3, 32); Eckhardt 1930: 90.
Commenti su questo manuale