
44 KORALL 38.
alapján kettős következtetést vonhatunk le. Egyfelől ugyanis tárgyilagosabb kút-
főink békés viszonyok közepette többnyire beérik aszövetségkötés, adinasztikus
házasság vagy éppen az elhalálozás tényének rögzítésével; sáltalában csak akkor
minősítik amagyarokat, amikor azok háborús konfliktusba keverednek azzal
aterülettel, ahol az illető forrásszöveg keletkezett. Anegatív tartalmú jelzőket
ilyenkor anyílt ellenségeskedés ténye magyarázza. Másfelől azon kútfők, amelyek-
nek szerzői nyilvánvalóan politikai céllal dolgoztak, anegatívumokat gyakran egész
egyszerűen retorikai ellenpontként alkalmazzák, sa magyar ellenség alávalóságának
hangsúlyozásával az általuk támogatott hatalom igényeinek jogosságát emelik ki.
***
Mint azt bevezetőnkben is említettük, ahistoriográ ai kutatás előtt régóta nem
titok, hogy aközépkori európai történetírás éles különbséget tett keresztény
és nem keresztény népek között. Mindaz, amit afentiekben előadtunk, töké-
letes összhangban van ezzel atétellel. Apogány magyarságra kútfőink szerzői
pontosan azokat aközhelyeket alkalmazzák, amelyek segítségével évkönyvíró és
krónikás elődeik évszázadokkal korábban ahunokat és az avarokat jellemezték:
elsősorban őseink vadságát és kegyetlenségét, legjobb esetben is hadi jártasságát
hangsúlyozzák, ami érthető, hiszen egyházaiknak és népeiknek akalandozó had-
járatok rendszerint súlyos károkat okoztak. Akeresztény magyarságra forrásaink
jóval kevesebb típusos megjegyzést tesznek, aminek fentebb magunk három okát
véltük meghatározni. Annyi azonban feltétlenül közös atanulmányunk két feje-
zetében vizsgált kútfők anyagában, hogy amagyarságot – amely legtöbbször hadi
események kapcsán, ellenségként bukkan fel avizsgált szövegekben az ezredfor-
duló után is – ezek jobbára negatív színben láttatják. Azegyhangú és igencsak
szürke kórus mellett magányos hangként szól afélkegyelmű szerzetes, Heribald
véleménye asankt-galleni monostort 926-ban dúló magyarokról:
„Bizony higgyétek el, nem emlékszem, hogy valaha is vidámabb embereket láttam
volna akolostorunkban […] ételt és italt ugyanis bőkezűen adtak nekem.”
64
64
Casus S.Galli: MGH SSII. 108; HKÍF 252 (Dér Terézia – Sz. Galántai Erzsébet ford.).
Commenti su questo manuale