
Radek Tünde • A középkori német nyelvû historiográfi a magyarságképérõl… 69
béke idején egyaránt véghezvitt – kegyetlenkedéseit emelik ki, rossz fényt vetve
ezzel amagyarokra és országukra is.
A keresztény–pogány fogalompár elemzése kapcsán végezetül kiemelendő
még Jans Enikels Weltchronikja, amelyben akrónikaíró atizenkét keresztény
nyelvet beszélő nép között – bár csupán az utolsó helyen – amagyarokat is fel-
sorolja.
128
Rudolf von Ems világkrónikájának geográ ai kitérőjében ugyanakkor
beszámol avend (windisch), vagyis anyugati szláv népek országairól is, amelyek
között ott találjuk Magyarországot.
129
Ezzel szemben aregensburgi császárkró-
nika a„die windischen man” kifejezés alatt akelet-európai pogány népeket – köz-
tük amagyarokat – érti.
130
A morális–amorális fogalompár
A morális–amorális fogalompár vizsgálatánál alegszembetűnőbb komponens
amagyarok hűtlensége, akár aszövetségesekkel, akár az ellenséggel szembeni
eskü-, illetve szerződésszegő magatartása, ami szöges ellentétben áll anyugati
népekkel, akik többnyire mindenáron tartják magukat az ígéreteikhez, megál-
lapodásaikhoz. Aforrások szerint például IV. Béla király (1235–1270) erényes
uralkodó, ennek ellenére még őis alkalmazza a„magyar cselekvési módot” (einen
ungerischen tuc),
131
vagyis az esküszegést. Azegyes harci eseményekkel kapcsolat-
ban számos alkalommal kerül elő amagyarok alattomos, vagy éppen furfangos
jelleme, rossz értelemben vett agyafúrtsága, amely már önmagában is állandó
bizalmatlanságot eredményez velük szemben.
132
Hasonlóan sokszor említik
aszerzők amagyarok széthúzását – akár királyjelöléseknél vagy választásoknál,
133
akár más alkalommal –, amikor többnyire amagánérdek kerül előtérbe akirály-
ság érdekeivel szemben. Sőt anémet krónikások szerint amagyarok sokszor egy-
általán nem tisztelik királyukat, nem engedelmeskednek neki, és egyikük még
azt is leírja, hogy akirálygyilkosság intézménye tulajdonképpen amagyarok
találmánya.
134
Ugyanakkor több magyar király iszákos, és még házasan sem veti
meg az asszonynépet. Ezzel szemben amagyarok szent királyai rendkívül tiszte-
letreméltók, és példás keresztény életet élnek. Szintén pozitív amagyarok kirá-
lyaira nézve a„milte” – abőkezűség, az adakozás – tulajdonsága.
* * *
128
JEWchr 27396–27652.
129
RvE 2547. Aleírás szerint az Alpok „Németországot” választja el avend népek országaitól, ahol
Magyarország kezdődik (du an Ungirn hebint an).
130
Kchr 14021–14026, 14088.
131
StRchr 2137.
132
Például StRchr 15444.
133
Lásd például aIV. László halála után írottakra StRchr 40714–40717.
134
StRchr 40742–40746.
Commenti su questo manuale