
Körmendi Tamás • A magyarság ábrázolása a nyugat-európai elbeszélõ forrásokban… 41
egymástól.
53
Ugyanakkor viszont tucatnyi forrásunk emlékezik meg – Szászor-
szágtól osztrák, bajor és cseh területeken át egészen Kurlandig – az 1260-as évek
belviszályával egyidőben zajló magyar vonatkozású események közül az i abb
Béla herceg és Kunigunda brandenburgi hercegnő 1264-i esküvőjéről.
54
Sőt
olyan kútfőnk is akad, amelynek szerzője azt is érdemesnek tartotta feljegyezni,
hogy ugyanebben az esztendőben üstököst láttak Magyarország felett, saz égi
tünemény végül rossz előjelnek bizonyult, mert felbukkanását követően sokan
meghaltak
55
– csak éppen abelháborúkról nem szól egy árva szót sem, pedig
művét asalzburgi székesfőkáptalanban alkotta, saz érseki város középkori törté-
netírása általában igen tájékozottnak mutatkozik amagyar ügyekben.
A keresztény magyarságra anyugati kútfők jóval ritkábban alkalmaznak típu-
sos szófordulatokat, mint tették azt apogány kalandozókról szólva. Ilyen kivétel
például Reichenaui Hermann 11. századi krónikája: ez Magyarországot „hitszegő
országnak” (periurum regnum) nevezi, amelynek lakói „rabló zsiványok módjára”
(latrocinantium more) menekülnek az 1051-ben rájuk támadó német seregek elől.
56
Frutolf michelsbergi perjel ugyancsak 11. század végi műve szerint amagyaroké
„atöbbinél keményebb nép” (gens illa durior ceteris), amely „csalárdul cselekszik”
(dolose agens), sőt „félbarbár” (semibarbaros).
57
AKölni Királykrónika 13. századi
folytatása amagyarokat „irigy” (invidentes) és „hitvány” (viliores) népként említi,
akik hadi dicsőség dolgában is elmaradnak anémetek mögött.
58
Ottó freisingi püs-
pök, aki aSzentföldre tartó III. Konrád német király kíséretében, 1147-ben járt
Magyarországon, többek közt akövetkezőképp írt az itt élőkről:
„A magyarok rút külsejűek, mélyen ülő szemeik vannak, termetük alacsony, erköl-
cseikben és nyelvükben annyira barbárok és vadak, hogy joggal lehet kárhoztatni
a szerencse szeszélyét, vagy inkább csodálni az isteni türelmet, amiért ezeknek az
emberszerű szörnyetegeknek – akiket embernek sem neveznék – dobta oda ezt az oly
szépséges földet […] Jóformán mindannyian rútak, rút fegyverzetben járnak – kivéve
azokat, akiket avendégek (ezeket most zsoldosoknak nevezzük) megneveltek, vagy
éppenséggel tőlük származnak –, csekélyke vitézségük nem velük született, hanem úgy
erőltetik magukra, mint valami külsejükre aggatott holmit; és afőemberek is csak ami
vendégeinket másolják ahadakozás tudományban és afegyverzet pompájában.”
59
53
Continuatio Sancrucensis II: MGH SSIX. 645; Cat. font. I.1782. sz. Continuatio Claustro-
neoburgensis VI: MGH SSIX. 742; Cat. font. I.1756. sz. Chronicon Austriacum: SRA II. 252,
255. Anonymi Leobensis Chronicon: SRA I.828, 831. Continuatio Vindobonensis: MGH SSIX
698; Cat. font. I.1792. sz. Lásd még Lhotsky 1963: 182–183, 189, 202, 292.
54
Cat. font. I.239., 404., 426., 486., 592., 1094., 1215., 1490., 1770., 1782. sz.; Cat. font. II.
2221., 2415., 2772., 2804. sz.; Cat. font. III. 4298. sz.
55
Annales S.Rutberti Salisburgensis: MGH SSIX. 797; Cat. font. I.1490. sz.
56
Hermanni Augiensis Chronicon: MGH SSV. 130; ÍF(1050–1116) 12 (Makk Ferenc ford.).
57
Frutol Michelsbergensis Chronicon: Frutolf – Ekkehard 109; Cat. font. II. 2050. sz.; ÍF(1050–
1116) 269, 273 ( oroczkay Gábor ford.).
58
Chronica regia Coloniensis: MGH Script. rer. Germ. XVIII. 186; Cat. font. I.1741. sz.
59
Gesta Friderici imperatoris ab auctore Ottone episcopo Frisingensi: MGH SSXX. 369; Cat. font.
III. 4121. sz.; Szöveggyűjt. 167 (Szilágyi Loránd ford.).
Commenti su questo manuale